A rózsa illata

Vác, kellemes nyári nap, első látogatásom. Pontosabban még majdnem harminc évvel ezelőtt jártam itt valami néptáncfesztiválon a Csepel Táncegyüttessel, de akkor nemigen jutott időnk városnézésre. Most viszont beszívom magamba a sok szépséget.

A víz, hatalmas fák, száraz gyep és egy valóságos kis szoborerdő mellett rózsabokrok is fogadnak a Duna-korzón:

Élvezettel szagolgatom őket, csodás az illatuk!

Harmincas anyuka jön arra, 6-7 év körüli kisfiúval. A gyerek kíváncsian nézi, mit csinálok, megindul felém. Biztos ő is szívesen megszagolná ezeket a szépeket: majd ha ideér, megkérdezem tőle, hogy szerinte melyiknek van a legjobb illata. Nekem ez a fajta a kedvencem:

Anyuka is megáll, rámnéz, mondom is neki:

– Isteni illatuk van ezeknek a rózsáknak!

Anyuka tíz méterről tudatja velem:

– Hát, nincs valami tipikus rózsaillatuk…!

Nem mutatom ki a megdöbbenésemet (Honnan a jóégből tudhatja olyan messziről???), hanem kedvesen mosolyogva és vállamat kissé megvonva megállapítom, hogy “Hááát…” – ezzel véget is ér társalgásunk.

A kisfiú ezek után közelébe sem mer jönni a rózsáknak. Vajon milyen lehet az anyja gyerekének lenni?

Ők folytatják sétájukat, én pedig a szagolgatást.

Kedves Olvasóm, te érted azokat az embereket, akik kapásból megfellebbezhetetlen véleményt mondanak valamiről, amiről fogalmuk sincs, mert nem próbálták?

Miért teszik ezt??


Gerák Andrea (szöveg, fotók)

 

*****Támogatnál? Online kalapozás (elegánsabban: crowdfunding)*****

Ha tetszenek a munkáim, és szeretnéd támogatni, többféleképpen megteheted. Igen hálásan megköszönöm, amire lehetőséged és hajlandóságod van. Szuperjó karmát is kapsz!

  1. Egy énekes számára természetesen a legjobb támogatás, ha fellépni hívják,
  2. Meghallgatják és letöltik a dalait.
  3. PayPal-on keresztül bármekkora összeget hálásan fogadok: andrea.gerak.music@gmail.com
  4. Bankszámla: (IBAN: HU46) 12010532-00213735-00100000
    (SWIFT: UBRTHUHBXXX) Raiffeisen Bank, Gerák Andrea

Előre is nagyon köszönök mindent!

Gerák Andi

Még több történet

Még több Magyarország

Még több utazás

Kérés, kérdés, képfelhasználás, fellépés, egyéb együttműködés, rajongás, észrevétel, szerelmeslevél…:

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s