Cseh újhullámos vígjáték

Nem egy ötven évvel ezelőtti Jiří Menzel film, hanem igaz történet a XXI. század elején, Český Krumlovból, pontosabban a szomszéd faluból.

Előzmény: életemben először (már-már rituálisan) megfürödtem a híres Moldva folyóban, majd uzsonna után elindultam vécét keresni. Itt olvasd el, szépséges fotókkal

Meg is találtam a vendéglátóipari egységet (még egyszer: nem kocsma, hanem vendéglő!): messziről szépen sárgálló, nemrég felújított, nagy családi ház az erdő alatt, pici, gemütlich virágoskerttel.

Az intézmény hivatalos neve Gavallér Söröző, a cégér szerint. Ismétlem: söröző. Tehát most már tudjuk.

Természetesen használhatom a toalettet; errefelé nagyon vendégszeretőek még az ingyenes vécéhasználók felé is – végtére is hosszú távon ez megtérül nekik, a turizmusból élnek (az Stockholmban volt, hogy húsz koronát elkértek egy helyen a mosdóért, SEK és nem CZK).

A magától értetődő dolgoknak azonban itt vége is szakad az izgalmas események sorában.

Szép, rendes a WC (sok ilyet is látni errefelé); dolgom végzéséhez a hangulatos háttérzenét a hokimeccs közvetítése biztosítja. Mi más így nyár elején? Csak hogy egy pillanatra se felejtsem, melyik országban járok. Dúdolom is a himnusszal, amit éppen játszanak: “Szlááávsz-ja-a a-atyééécsisztvaa..”, meg “Leee-ni-i-ni-i pááárt vezet, Láááng, me-ely a-a nééépekeet…”

Mily szép is a megbonthatatlan barátság & testvériség! Most izibe vissza is repültem jó harminc évvel ezelőttre, imádott, tündérborsó orosztanárnőnk, Zsombiné óráira.

De nyomban térjünk is vissza 2017. tavaszára! A kedves Olvasó is azonnal látni fogja, hogy a következő, felejthetetlen és jelentőségteljes pillanat a Nový Spoli nevű,… lakosú kisközség mindennapjaiból egyértelműen méltó a megörökítésre.

Tehát: megkönnyebbülve, fejemben a szovjet orosz himnusz dallamával lépek ki a kocsmából vendéglőből.

Ha az ember eltölt némi időt Bohémiában, olvas például egy kis Hrabalt, megnéz egy-két filmet, cseh zenei gyöngyszemeken művelődik (mint ez vagy ez), akkor előbb-utóbb megtanulja, hogy semmin se kell meglepődni.

Még akkor se, amikor beköszönsz a faluban egy nyitott garázsba útbaigazításért (Škoda áll előtte – ja, bocsánat, ez még evidens), és a jólápolt, gondosan szép színesre sminkelt, tökéletesen berakott frizurájú (hátha valakinek még rémlik ez a fodrászati szakkifejezés), mackónadrágos és Scholl gyógypapucsos, hatvanas hölgy meg a nájlon otthonkás kis mamika mögött a kecó mélyén meglátod a birodalom urát: lábát szétvetve trónol egy hokedlin, teljes öltözete egy pár NDK-s szandálból áll. Zoknival – bár ez a klasszikus divatrészlet még mindig a magától értetődő dolgok közé tartozik.

Kétszer is odapillantasz meggyőződni róla, hogy jól látsz-e, és bizony, tényleg: a joviális, bajszos, erősen kopaszodó fej és a kerek, kisebb rózsaszín hordóra emlékeztető tekintély alatt valóban szabadon látható, ami tisztességes férfiembernek a lába között szokott himbálózni (mármint ellazult állapotban). Csak úgy, ahogy a Jóisten megteremtette. Fényes nappal, nem is kell érte nyakat meresztve bekukucskálni az utcáról, közszemlére téve.

Nem mintha bárki más járna arra; a vendéglő közönségén kívül csupán egy babakocsis fiatalasszonyka, meg két áruszállító srác.

Na meg te, az idegen utazó-kiránduló-vendég-turista, akit világlátás közben idevetett a sors.

Egy ezredmásodperc alatt könnyedén elrejted, hogy köpni-nyelni nem tudsz, és a létező legkedvesebb hangon kérdezed meg: vajon ezen az úton visszajutsz-e a központba?

A létező legkevesebb hangon megkapod a felvilágosítást a nyugdíjas diszkókirálynőtől, barátságosan elköszönsz, majd elindulsz a város felé.

A megdöbbenés után egyébként gondoljunk csak bele egy picit jobban: teljesen normális, hétköznapi helyzet! Emberünk a saját várában úgy öltözködik, ahogy akar, hát nem?, az anyukájának és a feleségének nyilván nem újdonság a látvány, ahogyan a család feje az egészségvédő D-vitaminban tobzódik, a májusi késődélután aranyos napsugara pedig igen kellemesen melegíti a melegíteni valót, de még nem éget, az érzékenyebb részeket is valószínűleg finoman simogatja.

Csak a korsó sör hiányzik főszereplőnk kezéből. Ha valami, akkor Csehországban ez a meglepő.

Előző rész: Első fürdés a Moldvában

Bónusz: Egy Jiří Menzel film

Český Krumlov, 2018. julius 16.

Gerák Andrea

A fotók csak illusztrációk, útközben visszafelé készítettem őket, nem a történetben szereplő házat ábrázolják.

34061856184_ebfc0e9076_k

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s