Az én augusztus huszadikám

Budapest, 2020. augusztus 20. Előbányásztam egy régebbi írásomat, 2012-ből; fogadd szeretettel! (Nem nagyon emlékszem, miért írtam akkor piros betűkkel – de már így marad. Elvégre ünnep van.)

Tűzijáték, vízi- és légiparádé a tévében, kenyérszentelés, népünnepélyek országszerte, virágkarnevál Debrecenben már a babakocsiból is (mindig kiváló alkalom, hogy Nagymamánál összegyűljön a rokonság), 11-12 évesen és utána fellépések a tánccsoportokkal, majd később énekesként. Nemzetiszín lobogók, népviseletek, virágok, zene, tánc, kenyér, bor, lufi, vattacukor. Nemzeti ünnepünkről, személyesen.

Tűzijáték, vízi- és légiparádé a tévében, kenyérszentelés, népünnepélyek országszerte, virágkarnevál Debrecenben már a babakocsiból is (mindig kiváló alkalom, hogy Nagymamánál összegyűljön a rokonság), 11-12 évesen és utána fellépések a tánccsoportokkal, majd később énekesként. Nemzetiszín lobogók, népviseletek, virágok, zene, tánc, kenyér, bor, lufi, vattacukor.

Egymásnak ellentmondó feltevések, elméletek, “tények”, ideológiák, vélemények a magyarság történelméről, a magyar állam megszületéséről, István király szerepéről, az új kenyér ünnepéről, az Alkotmányról, a nemzeti ünnepek politikai felhangjairól, tálalásáról, költségvetéseiről, programjairól.

Augusztus huszadika.

A nemzeti ünnep mostanában számomra mindig egy olyan nap, amikor megállok egy percre egy kis számvetést készíteni, egy pillantást vetni az út következő lépéseire, elfilozofálgatni. Megnézni, hol is a helyem ebben a világban, és hogy én mint magyar (elsősorban népdal)énekes, művész, mi mindent tehetek, ami nekem, családomnak és barátaimnak, a magyar nemzetnek, és amennyire tőlem telik, még nagyobb léptékben: másoknak is ezen a Földön a lehető legjobb.

Illetve nekünk, ennek a maroknyi tizenötmilliónak, mi is a szerepünk e világban, milyen értékeinket lehetne, kellene a legjobban kihasználni. Mert tőkénk mindig is volt bőven, ha gyakran nem is anyagi javakban mérve.

Az utóbbi három évben otthon voltam ezen a napon, énekelni. Szentesen 2009-ben jártam először, és örülök, hogy megismerhettem a helyes kis várost meg a tüneményes szervezőt, Deák Zsuzsit.

2010-ben ezen a napon karrierem és talán életem egyik legszívbemarkolóbb pillanata: húsz év óta, a másik Nagymamám halála után most először látogattam el Ibrányba, előtte nem voltam rá képes. Most pedig fellépni hívtak Szent István tiszteletére. Sokat változott, szépült az egykori falu, a Gerákok magyarországi fészke. És persze elmondhatatlan, milyen érzés volt találkozni újra a rokonaimmal.

Nem az volt a leggyönyörűbb, hogy az országszerte sokkal ismertebb Republik és Holdviola zenekarok helyett népzenészbarátaimmal együtt engem tiszteltek a rendezvénysorozat sztárelőadójaként és az én portém köszöntött vissza mindenhol a plakátokról, hanem ez a pillanat: ott állok a színpadon, egyszál hanggal, kíséret nélkül énekelek, mögöttem a város összes egyházi és világi elöljárója, előre nézve pedig nem látom a tömeg végét. A hétezres kisvárosból ötezren jöttek el, és egyetértően száll az égbe a sok-sok szájból:

Még szerencse, hogy szereztem már egy kis rutint könnyeken keresztüli éneklésből…

Fotók: Bakti László. Zenészek: Soós Csaba, Éri Márton, Pénzes Géza, és aki nincs a képen: Salamon Soma

Tavaly meg otthon voltam, Barcikán. Ötéves kis balerinaként a kultúrház színpadán hallottam először a közönség tapsának mámorító moraját, pár évvel később ugyanazok a deszkák jelentették a második otthonomat a Borsod néptáncegyüttessel.

Most pedig az egész város előtt ez volt az első fellépésem mint énekes.

Egyik dalomhoz a régi zeneiskolám két néptánctanára készített koreográfiát – velük jópár éve táncoltam együtt Miskolcon az Avasban; Ibike (Balla Ibolya) már akkor is pátyolgatta a kislányokat, rengeteget tanultunk tőle. És ő énekelt a legszebben 🙂 Csonka Laci pedig a párom volt egy-két táncban, szólóztunk is. Szívmelengető érzés volt velük együtt dolgozni újra, arra a pár percre… Meg kell keresnem a képeket meg a videót.

Az igazi fénypont számomra pedig az Anyu polgármesteri kitüntetése, amit civil tevékenységeiért kapott. Mindig is jött-ment, tett-vett, intézkedett-szervezkedett: Egészség Nap, ruhagyűjtés az árváknak, alapanyagok kézműves foglalkozásokhoz a gyerekeknek, kirándulásszervezés, és sok minden más. Egy nyugdíjas hölgy, aki még a legegyszerűbb mobiltelefont se tudja használni, de hetvenévesen civil mozgalmat indít el, hogy a várost és környékét (120 000 lakost) kiszolgáló kórházát ne zárják be…

Aznap nemcsak a családommal, régesrégi barátokkal, ismerősökkel, osztálytársakkal, a régi gimim igazgatójával (Petróczi Gábor tanár úr, épp most kapta meg a Magyar Arany Érdemkeresztet) találkoztam, hanem azt is megtudtam egy általános iskolai osztálytársam anyukájától, hogy a bölcsiben ő volt az egyik gondozóm. Felbukkan egy bolgár zenészbarátom-rajongóm is, akivel Stockholmban ismerkedtem meg, és aki véletlenül pont a szomszéd faluban járt azokban a napokban, így eljött az ünnepségre, hogy meghallgasson.

Odajön hozzám egy öreg bácsi is, a teste megviselt, de a szeme ragyog. Egy helybeli (vagy putnoki?) naív művész, Szazánszki Illés. Négy, erre a napra készült rajzát ajándékozza nekem.

Ma pedig – egyedül egy Stockholm melletti tanyán… Tizenöt fok. Szombaton tartották a kis ünnepséget (hiszen itt rendes, munkás hétfő van annak, aki már nem nyaral), de arról is lemaradtam egy forgatás miatt.

Így aztán csak próbálom előbányászni a régebbi fényképeket, videókat, meg a neten nézegetem, hogy ünnepel a magyar.
Talán az egyik legszebb ünnepi beszéd, amit valaha is olvastam, hallottam:

Vagyunk. György Attilától, Csíkszeredából

“Legyünk hát olyan büszkék magunkra ezen a napon, amilyenek napfényesebb napokon voltak őseink. És legyen olyan hitünk továbbra is, amilyen a borús időkben volt őseinknek.
Mert élni kell, és éltetni – nem csak túlélni. És ha ezt mi jól tesszük, akkor meglehet, további ezer év múlva is hálát adnak majd unokáink. Talán éppen ezen a helyen is.
Úgy legyen.”

Úgy legyen! Akármerre is járjunk épp a nagyvilágban…

2012: azt mondják, jelentős események fognak történni ebben az évben, ami valószínűleg úgy is lesz. Azonban nekünk egyénenként is tennünk kell azért, hogy eljöjjön reánk a víg esztendő.

Szép ünnepet, Magyarok!

– Gerák Andrea

2020. március 13.

Visegrádi Fellegvár: egyik oldalon naplemente…