A celebek manapság karanténnaplót írnak, mert 2020-ban az a média által diktált menőség. Az ő életüket pedig – úgy tűnik – a koronavírus írja. Se celeb nem vagyok, se karanténba nem kényszerülök, ezért én azt írhatok, ami éppen eszembe jut. Pillanatok, benyomások, gondolatok, történetek.
Az előző rész:

2020. november 23., hétfő (ezen a napon csak írtam, írtam…)
Apropó, éneklés!
Az utóbbi hetekben, a már gyakorlatilag hivatalosan, Szlávik János, Müller Cecília, Orbán Viktor által is bevallottan meghamisított “fertőzési” és “elhalálozási” statisztikákra épülő, állítólagos koronavírus “pandémia” miatt (amikor pedig a KSH szerint 2020. első ¾ évének összhalálozási száma kisebb mint az előző év ugyanezen szakaszában…) a fél ország életét ismét megbénították egy teljesen értelmetlen rendelettel, és koncertek, élő háttérzene, színházi előadások, mozik, táncos alkalmak, gyerekműsorok, énekkari próbák, focimeccsek, nyelv-, kézműves- és egyéb tanfolyamok, adventi-karácsonyi vásárok, céges, családi, baráti, közösségi és minden más rendezvények, események, konferenciák, éttermi vacsorák, kávéházi és kocsmai beszélgetések, játszótéri gyerekzsivaj, fiatalok bulizása, a sokat dícsért dzsídípí-húzóágazat, a turistanyüzsgés és a vele járó megélhetés a szállodaipar-turizmus-vendéglátás-kultúra-sport dolgozói és családjaik számára (plusz a beszállítók és sok más, közvetve érintett szakma képviselői számára), szerelmes andalgás vagy egészségügyi séta helyett a Duna-parton vagy a Budai Várban a világ egyik leggyönyörűbb, legromantikusabb fővárosában a csodálatos esti fényekben – szóval, mindezek helyett most esténként egy disztópikus filmben vagy egy katonai diktatúrában érezheti magát az, aki bátorkodik munkája végeztével este 8 után sietni hazafelé.
Ötkor, hatkor már beindul a riadalom: sokan eddig dolgoznak, így aztán a szokásos napi bevásárlást az este hét óráig engedélyezett bolti nyitvatartásnak köszönhetően pánikszerűen futják végig az üzleteken, majd rohannak haza, hogy nyolckor már ne találja őket az utcán a rendőr.
Vagy a gépfegyveres terroristaelhárító.
Mert nyilván nem az iciri-piciri kis vírus a védelem célpontja, a lakosság egészségét mindenáron megőrzendő – ugyan, ki lenne bolond puskával lőni egy szabad szemmel láthatatlan, nanoméretű kis részecskére, hogy hősiesen megvédje tőle az állampolgárt? Hanem minden bizonnyal a hétköznapi ember, a tisztességes állampolgár, aki a maga rendes életét élné, olyan veszélyt jelent (kire, mire is?), hogy csak rendőri-katonai bevetéssel és komoly pénzbírsággal lehet jobb belátásra bírni.
E kettő, lássuk be, külön-külön is eléggé nyomós érv arra, hogy valakire az akaratunkat rákényszerítsük.
Hát még együtt.
Ezért inkább a tisztes állampolgár szó nélkül (hogyan is szólhatna? Hiszen szó szerint be van fogva a szája – bár a napokban publikált dániai tanulmány “bizonyítéka kizárja azt, hogy a maszkviselés kiterjedt személyes védelmet nyújtana, gyengén támasztja alá az alacsonyabb fokú védelmet, és nem zárja ki határozottan azt, hogy esetleg hatástalan”, körülbelül ugyanolyan arányban fertőződtek meg a vizsgálat maszkot viselő, illetve nem viselő alanyai.), emberünk szó nélkül, fülét-farkát szépen behúzva sunnyog hazafelé az otthonába, aminek a rezsijét a közelgő télen még nem tudja pontosan, hogyan fogja kifizetni a hónapok óta tartó leállások okozta keresetkiesése miatt, de legalább a fedél még megvan a család feje fölött. Hál’ Istennek, vacsora is kerül az asztalra.
Még.
Evés közben pedig meghallgatja az asszony panaszkodását, mert a bezárt kölykök már az agyára mennek, nem bír velük, és ő sem tud elmenni a stresszoldó jógatanfolyamára.
Polgárunk is ma különösen rossz hangulatban van, ezért bemenekül a tévé meg a számítógép elé: hiszen ebben a haladó korban a digitalizált világ a tuti.
Eszébe jut (azaz, egész nap, egész héten ki se ment a fejéből), hogy a Pista 50. születésnapját, aki az ő gyerekkori legjobb barátja, és akivel már huszonegynéhány éve egy munkahelyen is dolgoznak, épp ezekben az órákban ünnepelnék a céggel, régesrégi kedvenc helyükön, kedvenc kajákkal, meglepetésként a haver kedvenc zenekarát is megfogadta. Az egészet persze le kellett mondani, hogy rohadna meg az is, aki kitalálta ezt a kovidos baromságot! Hónapok óta készült erre a nagy napra, szervezkedett, szerette volna igazán felejthetetlenné tenni cimborája félszázados fennállásának ünnepnapját, fergeteges bulival.
Egy gyors torta és pezsgőbontás odabent azért megvolt.
Még – igaz, itt-ott egy kissé hamisan – el is énekelték neki: Boldog szüüü-liii-naaa-poooot…
Legalább ennyit.
****
Folyt. köv.
Szöveg, fotó: Gerák Andrea
Hivatkozások:
Játék a számokkal (Dr. Szlávik János a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamint Orbán Viktor miniszterelnök elmeséli, hogyan rajzoljuk Magyarországon a koronavírus statisztikát) https://www.youtube.com/watch?v=dRBVvsd5tGY
Halálozások Magyarországon 2019-2020 (KSH) https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh001.html
Denmark trial measures effectiveness of adding a mask recommendation to other public health measures for preventing SARS-CoV-2 infection https://www.rigshospitalet.dk/english/news-and-media/news/Pages/2020/november/denmark-trial-measures-effectiveness-of-adding-a-mask-recommendation-to-other-public-health-measures-for-preventing-SARS-Co.aspx
****
Kapcsolódó bejegyzések:
****
💰💸💳 Disclaimer, online kalapozás (elegánsan: crowd funding):
A blogom elvből reklámmentes (a WordPress által kontrollált hirdetéseken kívül): csak a saját munkáimat árusítom (pl. dalok, videók), ha pedig néha valamilyen másfajta terméket, szolgáltatást ajánlok, azt kizárólag személyes tapasztalatom alapján teszem.
Ha szívesen támogatnál, bedobhatsz valamennyit a virtuális kalapomba – különösen most, a koncert és mindenféle rendezvény nélküli, nehéz időkben bármekkora összeg segítséget jelent egy művésznek; néhány vajaskiflire valót is hálásan fogadok. A felső határ pedig a csillagos ég 🙂
Nagyon köszönöm, és azon kívül, hogy ilymódon Te is részese leszel az alkotások megszületésének, még Karma is imádni fog téged!
A) PayPal: www.paypal.me/GerakAndrea (regisztráció nélkül kártyát is elfogad)
B) Banki átutalás:
IBAN: HU46 12010532-00213735-00100000
SWIFT: UBRTHUHBXXX
Raiffeisen Bank, Gerák Andrea
Azonnali banki átutalás (csak Magyarországról):
gerakandrea@gmail.com
****
🎤🎻💃Fellépések, információ szervezőknek:
****
🎶🎧⬇️ Dalaim:
****
Saját weboldal zenészeknek, zenekaroknak, filmeseknek, videósoknak, sőt, fotósoknak!*
Az enyém is onnan van, imádom bütykölgetni!
